Balaton

A kert szeretete nálam egy a természet szeretetével, a táj szeretetével. Ha nyaralunk, vagy utazunk valahova, akkor is a kerteket lesem, gyönyörködöm. Városnézéseink alkalmával elsődleges cél a parkok feltérképezése, ez abszolút elsőbbséget élvez pl. a múzeumlátogatással szemben. 

Eltöltöttünk pár napot Balatonföldváron. Nagyon jó helyen, a Platános parti sétánynál laktunk, úgyhogy folyamatosan gyönyörködhettünk a Balaton különböző arcaiban. Aleko egyszerűen csak a leghatalmasabb feszített víztükrű medencének hívta a reggeli nyugalomban, és rendszeresen ki is használta. A kánikula ellenére egy kis vihar előtti állapotot is kaptunk. (amiből végül egy "aligkiseső" lett csak) Félelmetesen szépek a színek! Jártunkban-keltünkben pedig a gyönyörűen felújított villákat csodáltam a hozzájuk tartozó rendezett kertekkel. Az időszakos kihasználtság miatt (gondolom) jellemzően néhány hatalmas fa, örökzöldek, ápolt gyep és néhány szoliterként ültetett cserje jellemezte a kerteket. Bármennyire is szeretem a sokszínűséget és a dús növényzetet, azt kell mondjam, hogy ezek a kertek nagyon bejöttek az egyszerűségükkel és az eleganciájukkal.

Rengeteget fotóztam, pár témába vágó képet mutatok...

Balatoni hangulatképek:

 

Variációk naplementekor:

A sétány:

Az ablakunkból...

A villák és kertjeik. Hortenziákat is találtam! :-)

Na! Legalább ilyen nagy hortenziákat szeretnék. Megjegyzem árnyék nem volt a közelében...

Végül egy hangulatkép a kedvenc éttermünkből, háttérben a kikötővel...

Kedvencek/Hortenzia

Van olyanom, hogy "kedvenc virág", de egyre bővül a kedvencek köre, ha lehet ilyen köztes megoldást alkalmazni a témában. ;-)

Mindig inkább a "szerény" virágok tetszettek, amik egyszerűségükben nagyszerűek. Ilyen régóta számon tartott kedvencem a Gyöngyvirág és a Margaréta. Gyöngyvirágom van is elrejtve pár tő egy Tiszafa alatt, de a Margarétával nem boldogulok. Már több helyen próbáltam venni egészen bokros, előnevelt évelőket, de valahogy egyik sem bírja. Alig-alig nőnek és nem virágoznak. A cserjés margitvirág szokott egy kicsit pótlékként működni, de idén sajnos az sem került a kertbe. Viszont jó megoldás, amikor a párom idős nénikéktől vesz egy-két csokorral a helyi bolt előtt, és legalább a szobában díszít pár napig. :-)

Aztán a kertészkedéssel együtt gyarapodott a kedvenceim száma. Ezek közül ma a Hortenziát emelem ki. Minden vágyam, hogy egyszer majd legyen nekem is másfél méteres, virágokkal teletűzdelt Hortenziám. Nem is tudom hányat vettem már az évek során, de sajnos nem annyira szerették nálunk. Ismerem a talajjal szembeni és a fényigénnyel kapcsolatos tudnivalókat, és mégsem. Mondjuk elkövettem azt a hibát, hogy a télen elfásodott, elszáradtnak tűnő ágakat tőből visszavágtam, aminek a következtében mindig hozott szép, izmos új hajtásokat, de sohasem virágzott. Aztán idén végre kicsit tovább kivártam és kiderült, hogy van ám ott élet, a száraznak tűnő ágakban is. Sőt, a régi ágakról kihajtott új hajtásokon most már ott pompáznak a virágok! Úgy örülök nekik! Jópofa dolog ez a tapasztalatokon alapuló kertészkedés... Most már a rózsaszínek gyönyörűek, következő próbálkozás a kék hortenzia lesz...

Fogok hozni olyan sorozatokat, ahol a növény fejlődését szépen nyomon lehet követni. Ez is olyan akar lenni. Csodálatos ez a változás!

Ez egy új szerzemény, egy különleges, bordó levelű fajta. "Black Diamond"

Ilyen különleges, ahogy virágba borul

Teljes pompában

Ez pedig az évek óta nálunk élő, hagyományos Nagylevelű Hortenzia.

Ilyen szépen bedúsult

A kora reggeli napocska, ami eléri...

Fantasztikus, ahogy ez "ki van találva"

Az összkép manapság: kezd alakulni...

Az "őrző"

Mindig is "kutyások" voltunk. A nagyszüleimnek mindig volt kutyája, aztán 13 éves koromban nekünk is lett, mindjárt kettő: egy spániel és egy angol szetter. Budapesten, lakásban éltünk, közel a Városligethez. Megtanultuk a felelősségvállalást és a kötelességérzetet. Jól beosztva, naponta 5x-6x vittük sétálni az ebeket, ők meg lelkesen mellettünk horpasztottak mindennapi tevékenységeink közben. Aztán kertes házba költöztünk, de akkor is sokat jártunk sétálni, és éltük a közösségi életet más kutyásokkal. Gyerekkorom kutyái még megérték kisfiam születését, 13-14 éves korukban mentek el. Nem volt kérdés, hogy nekem kutya KELL, ha saját családom, önálló életem lesz, akkor is. Annyi kompromisszumot kötöttünk, hogy "kinti kutyát" neveltünk. 2007. májusában érkezett hozzánk Teó, a szálkás-szőrű tacsi. (Ki nem találnátok, hogy a Nagyimnak is volt ilyen fajtájú kutyája, amikor még egészen kicsik voltunk. Mellette egy drótszőrű német vizslával, akit később mi is kaptunk a Nagyitól, ő volt Walter. Sajnos őt nem győztük energiával és türelemmel, pedig még kutyaiskolával is próbálkoztunk. Végül elajándékoztuk és egy vadászhoz került. Remélhetően jó sorsa lett, de máig fájó pont az emléke.) Teó viszont szépen beilleszkedett a családba, a gyerekek imádják, ő pedig élvezi a méretéhez képest tágas kertet. Szerencsére nem ás, viszont szépen kialakultak a "járatai" a bokrok alatt és mögött, így mindent könnyedén a felügyelete alatt tud tartani. Igazán kertbarát kutyus. Szántó mellett lakunk, úgyhogy jókat sétálunk és vannak elszámolatlan útjai a kukoricásban is, amikor kiéli vadász-szenvedélyét. (Igazság szerint gyík-tetemekkel a kertben is találkozni néha...) Egy idegesítő szokása persze akad: amikor kiülünk a kertbe kávézni, pihenni, akkor eszméletlen előadást tart arról, hogy ő milyen jó vadászkutya, és konkrétan mindenre ugrik, a pillangó árnyékára vetődik, persze mindezt hangos, vékony hangú ugatás kíséretében. Úgyhogy a nyugalomnak pillanatokon belül vége. Viszont ki lehet fogni rajta, ha eltereljük a figyelmét egy kis fülvakargatással. :-) 8 éves elmúlt, együtt nő a gyerekekkel. Még mindig nagyon virgonc és mozgékony, sportos kis kutyi, és nagy fazon a szakálkájával. Szívvel-lélekkel-hanggal őrzi a területét és a családot, mi pedig roppant módon szeretjük őt ezért!

Akkor...

...és most:

Locsolás

Az az igazság, hogy jó alvó és nehezen kelő típus vagyok. Viszont keleti oldalra néz a hálószoba ablaka, így kicsit könnyebb a besütő napocskára kelni, akár már 1/2 6-3/4 6 körül. Így van kb. 1 órám nyugiban, amíg a srácoknak kelni kell (edzőtáborozás okán).  Ez pedig megfizethetetlen. :-) Az a legjobb, ha ilyenkor a kertben elkortyolgatott kávé után nekiállok locsolni. Végigpörgetni magamban a ránk váró napot, vagy csak szemrevételezni, hogy mi, hogy "ébredt" a kicsit hűvösebb éjszaka után. 

A locsolás szertartássá vált este is, ezek azok a fél órák-órák a napban, amikor kivonulok a család életéből (a gyerekek kedvükre gépezhetnek, tévézhetnek, csak nekem nyugtom legyen egy kicsit). A fejem kiüresedik és csak csodálom a szépségeket, élvezem a fű puhaságát a meztelen talpam alatt, a víz hűvösét a nagy melegben... És van egy olyan rész a kertben, ahova megdöbbentő erővel tükröződik vissza a lemenő nap a szomszéd ház ablakából. Éppen akkor, amikor már kicsit hűsítene az esti szellő. Nem kell öntözőrendszer. :-)